turerdovt

"A vadászat nem más, mint alkalmazott természetvédelem"

"A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás"

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Menü
 
Dokumentumok
 
Vadászportálok
 
Trichinellózis

Mi okozza a trichinellózist?

A ritkán előforduló betegséget a Trichinella több típusa, így többek között a T. spiralis, T. britovi,T. natíva nevű, szabad szemmel nem látható parányi fonalféreg okozza. Az emberi szervezetbe a Trichinella fertőzött hús vagy abból készült húskészítmény (kolbász, sonka stb.) elfogyasztásával kerül be. A fertőző forrás elsősorban a házi sertés és a vaddisznó, de egyéb állatok (pl. ló, nutria, strucc)

Trichinellával fertőzött húsának fogyasztásánál is megfigyelték már a fertőzést. A hús emésztése során a húsban levő, tokkal borított lárvák életképessé válnak, a nyirok utakba, majd a véráramba, izomzatba jutnak és az emberben általános, illetve speciális panaszokat okoznak.

Milyen tünetek jellemzik a fertőzést az emberben?

A fertőzött hús fogyasztása után az elfogyasztott lárvák mennyiségével arányos súlyosságú gyomor- bélrendszeri gyulladás alakul ki, mely hasmenés, hányinger, hányás, hasi fájdalom formájában jelentkezik a fogyasztást követő 2-28 napon (leggyakrabban 7-10 napon) belül. A lárvák átfúrják magukat a bélfalon, és a véráramba jutnak, ekkor gyakran akár 39-40 °C-os láz, izomés ízületi fájdalmak, nagyfokú szemhéjduzzanat, nehézlégzés, idegrendszeri tünetek, szívizom károsodás is kialakulhat. Ha a lárvák az emberi izomzatban nyugvó állapotba kerülnek, a láz megszűnik, az izompanaszok enyhülhetnek, többnyire csak izomgyengeség, fáradtságérzés marad fenn hosszú ideig. Emberről emberre a fertőzés nem terjed. A betegség súlyossága miatt időben történő felismerése és kezelése fontos.

Milyen gyakran fordul elő ez a betegség?

Magyarországon az utóbbi években vagy egyáltalán nem vagy évente csak néhány eset fordult elő. Ezeket az eseteket házi vágásból származó hús, valamint vaddisznóhús fogyasztása okozta. Mit tehet a fogyasztó, hogy ne betegedjen meg? Nem ellenőrzött magánvágásból vagy vadászatból származó sertéshús, illetve vaddisznóhús, valamint annak felhasználásával készült hústermékek fogyasztása kockázatot jelenthet. Ezért kizárólag egészséges állatot szabad leölni, feldolgozni. Aki biztos akar lenni benne, hogy a levágott sertés nem fertőzött, kérhet házi disznóvágás esetén is Trichinella-vizsgálatot. A parazita csak nyers vagy nem megfelelően átsütött-megfőzött húsok fogyasztásakor jelent veszélyt, mivel alapos sütés, főzés hatására elpusztul. Gondoljunk erre akkor is, amikor nyers húst kóstolgatunk ízesítésnél! A legális kereskedelembe nem kerülhet trichinellás hús, mert a vágóhidakon a hatósági állatorvosok a vágás után valamennyi sertés testfélből mintát vesznek, s azt Trichinella jelenlétére vizsgálják. Csak negatív eredményű hús kerülhet ezekről a vágóhidakról forgalomba.

Mit tegyen, ha megbetegedésre gyanakszik?

Ha arra gyanakszik bárki, hogy tünetei trichinellózisra vezethetők vissza vagy feltételezése szerint fertőzött állatból származó húst fogyasztott, jelezze háziorvosának, az állatok fertőzöttségének gyanúját pedig a hatósági állatorvosnak. A trichinellózis rendkívül súlyos, esetenként halálos betegség, minden elővigyázatosság indokolt.

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Idő
 
Holdnaptár
 
Vendégkönyv
 
Horoszkóp
 
Galéria
 
Vadászviccek
 

Az oldalt szerkeszti: Bócsi Tamás 70/4325293


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan